Szerző: Joó György Antal
A hegységek keletkezésének kísérőjelensége, hogy kőzeteiben gyakran megjelennek ércek, fémek, érces ásványok. Az érceknek fajsúlyuk és a gravitációs szelekció szerint is nagy mélységben kellene lenniük, viszont a felszín közelében ércek és ásványok nagyon sok helyen megtalálhatók.
Hogy ez így van, igazolja, hogy a hegységeket alkotó kőzetek anyaga a Föld mélyéből származik. Felszín közeli jelenlétük viszont azt mutatja, hogy olyan függőleges erők hatottak a hegységképződés során, amelyek a gravitációval ellentétes irányú áthalmozódásokat hoztak létre. A kőzetek és az ásványok elrendeződése,valamint a felszínre rajzolt terepformák alapján megfejthető az erő iránya, nagysága, amely a felszínre juttatta azokat. Összefoglalva a hegységképződésről írtakat, megállapíthatjuk, hogy A Föld felszínén hatféle hegységképződési jelenséggel találkozhatunk.
1. A legjellgzetesebbek a gyűrűszerű vonulatok, amelyeket az ütközés közvetlen hatására kilökődött közetek alkotnak, és a központ körül szétterülnek. Nagyrészt kéreg- és aztenoszféraközeteket tartalmaznak.
2. A gyűrűhöz kapcsolódó, annak központjából kiáramló, kevert vegyes anyagcsóvák, melyek hullámzó és fokozatosan csökkenő magasságú és szélességű hegységeket alkotnak. A felszínre visszahullva szétterülnek oldalirányú mozgást végeznek. Bonyolult szerkezetű hegységek ezek, szinte kivétel nélkül a Föld mélységi anyagainak kőzeteiből épülnek fel. Ezen kőzetek – gránit, gabbró, andezit stb. – mélységi magmás, tehát keletkezésükkor olvadt halmazállapotu kőzetek. Keverednek mélységi szilárd, a Föld-köpenyt és a Föld-kérget alkotó gránitokkal, üledékes és mélységi mészkövekkel és ércekkel. A nagy hőmérsékletű mélységi kőzetzónákat követik a magas hő és nagy nyomás hatására átalkult (metamorf) kőzetek sávjai. A kontinentásis hegységek szerkezete rendkívül bonyolult. Számos helyen láthatjuk, hogy egymást követő korszakokban e vegyes összetételű kőzetkeverékek egymásra rakódnak. Így alakultak ki a Föld legmagasabb hegységei: a Himalája, a Kunlun, a Tien-san, a Sziklás-hegység és az Andok.
3. Ahol tengerrel találkozott a forró közetkeverék, ott a határvidékein vegyi kiválás útján keletkezett dolomit hegységeket ismerhetünk fel. Minderre rakódnak minden ütközés után a légkörből érkező, változó vastagságú üledékek.
4. Az ütközések közponjaitól induló repedések képviselik a negyedik csoportot. A repedések két oldalát mélységi kőzettársulások, úgynevezett ofiolitok a jellemzőek. Ilyenek az Appalache-hegység, az Andok északi része. E repedések aljzatát rendszerint tengeri üldékekkel feltöltött mély árkok foglalják el.
5. A köríves vulkánikus szigetláncok az ütközési krátert övezö térségekben alakulnak ki. A becsapódás erejétől a kráter közelében megtöredezett kéreg hasadékain felnyomuló magma vulkánikus hegységeket képez. A keletkezett vulkánok mérete 7-8000 méter magasságot is eléri. A meggyengült Föld-kéreg ezek súlyától kissé megsüllyed. Így alkulnak ki a mélytengeri árkok a vulkáni szigetívek körül. A hegységek keletkezése mindig ütközésekhez köthető, keletkezésük időben rövid lefolyású.
6. Működik egy más típusú hegységképződési folyamat is, de ez lassú lefolyású. A Föld legnagyobb hegységrendszere az óceánközépi hátságok 80 000 kilométer hosszúságúak. A hegységképződés állandóan zajló, lassú folyamat, amit a Föld-köpenybe fúródott égitest magfizikai folyamatainak térfogatnövelő hatásai okoznak. A szárazföldi hegységek szerkezetével összehasonlítva, az óceánközépi hátságok szerkezete teljesen egyszerű. Anyagát tekintve mindenhol egynemű bazalt, amely a tengerfenéken a kéreg alatti belső nyomás hatására a szétnyíló kőzetlemezek repedéseibe nyomul. Megszilárdulva, párnaszerű formákat alkot, úgy is nevezik: párnaláva. Sűrűsége nagyobb, mint a földkéreg zömét alkotó szilícium és alumínium elegyéé, fő összetevői: szilícium és magnézium. Ezért mélyebben helyezkedik el, mint a könnyebb összetevőket hordozó Föld-kéreg.